Érdekes történetek szalonunkból: Menyasszonyi para - avagy idegösszeomlás esküvő előtt!

Érdekes történetek szalonunkból: Menyasszonyi para - avagy idegösszeomlás esküvő előtt!

Két érdekes esetet szeretnénk megosztani veletek, ami a Teréz Krt. 28-as szám alatti szalonunkban történt.

 

Menyasszonyi para - esküvő előtt pár nappal és az epres pezsgő

Jó pár éve történt már, hogy egy kedves menyasszony kiválasztotta szalonunkban álmai esküvői ruháját. Elérkezett az elvitel napja, felvette a ruháját, ami tökéletesen állt rajta.  A menyasszony nagyon boldogan vitte el. Pár óra múlva csörög a telefon.  A menyasszony vőlegénye hívott, felzaklatott állapotban. Azt mondta, hogy a menyasszonya boldogtalan a ruhája miatt és ott zokog mellette. Értetlenül hallgattuk, hiszen megelégedve vitte el. Mivel már záráskor történt ez, kértük, hogy másnap reggel hozza vissza a ruhát, megnézzük újra. A megbeszélt időpontban jött is a menyasszony a leendő sógornőjével.

Felvette a ruhát, ami most is ugyan olyan tökéletesen állt rajta. A sógornő azt kérte, vegyük le a ruhát, elmennek egy kis időre és majd jönnek vissza. Itt már végképp nem értettünk semmit.Úgy másfél óra múlva jöttek vissza, igen jó hangulatban. Újra felvettük a ruhát és legnagyobb meglepetésünkre a Menyasszony azt mondta, hogy „gyönyörnek érzi magát a ruhában”. Amíg visszaöltözött a menyasszony, megkérdeztük a sógornőjét, hogy mitől ez a nagy változás?Mire ő ezt mondta: “ A vőlegénytől azt az utasítást kaptam, hogy vigyem el és itassam le. Így elmentünk és megittunk egy epres pezsgőt.” 

Az epres pezsgő

Erre jót nevettünk mindannyian. Hétfőn, mikor visszahozta a menyasszonyi ruháját, boldogan mondta, hogy ő volt a legszebb menyasszony a hétvégén! Sok boldogságot kívántunk neki.

 

Menyasszonyi para - amikor túl sok ruhát próbálsz

Egyik nap végén az utolsó menyasszonyunkat vártuk, aki egyedül érkezett hozzánk. Először mindig megbeszéljük a menyasszonyokkal, hogy milyen ruhát szeretnének, van-e elképzelésük. Ő nem tudta megmondani, mit is szeretne viselni a nagy napon. Elkezdtük a próbát, egyiket a másik után próbáltuk, de valahogy egyik sem tetszett neki és meg sem tudta mondani, hogy melyik ruhában, mi az ami zavarja.  Nem volt könnyű így ajánlani neki ruhákat. Fél óra múlva és kb. a tízeik ruha után, mikor éreztük, hogy valami nincs rendben, megkérdeztük tőle, hogy hányadik ruhát próbálja már? 

Alig merte bevallani, hogy már vagy 60 ruhát felpróbált. Ebben a pillanatban minden világossá vált. A menyasszony, abban a ruhában, amiben éppen volt, leült a fellépőnkre és kitört belőle a zokogás.

Ara para - melyik ruha az igazi?

Tanácsadókból jó barátnők lettünk, meghallgattuk a problémáját. Teljesen összezavarodott a túl sok próbálgatásban és hogy az eddigi segítői mind más és más tanácsot adtak neki. Ezért jött hozzánk egyedül. Azt tanácsoltuk, hogy tartson két hét szünetet, ne foglalkozzon addig menyasszonyi ruhákkal, egyet se nézzen meg. Két hét múlva, tiszta fejjel, előröl kezdtük a ruhapróbát és meg is találtuk álmai ruháját. 

 

Egy jó tanács végezetül: 

Próbáld meg elhinni, hogy minden rendben lesz, és ha esetleg lemarad valami vagy másképp alakul, ahogy azt elképzelted, senki nem fogja azt észrevenni.  A lényeg, hogy Ti jól érezzétek magatokat és akkor mindenki jól fogja magát érezni veletek együtt!

Olvass még több cikket:

Aire
Oksana Mukha
san patrick
Nicole
White One Zac Posen
White One
Sophia Tolli
Rosa Clará
Ronald Joyce
Platinum by Demetrios
Mori Lee
Enchanting
Martin Thornburg
La Sposa St Patrick
Julietta
Demetrios
Aire
Oksana Mukha
san patrick
Nicole
Copyright 2003 - 2024 - Organza Esküvői Szalon - Minden jog fenntartva.